Miskolci Egyetem

Bölcsészettudományi Kar

Politikatudományi Intézet

 

 

Formai követelmények

szakdolgozat, diákköri dolgozat, írásos beszámoló készítéséhez

 

A tudományos igényű munkák formája szabványos, egységes és számon kérhető elveket követ. A formai szabályok konvenciók, ezért amellett, hogy ésszerű válaszokat igyekeznek kínálni bizonyos problémákra, ezzel együtt neves folyóiratok, nagy kiadók, különféle tudományszakok és oktatási intézmények esetében más és más formai követelményei jöhettek létre, részleteiben más és más szabályok alakulhatnak ki az írásos munkák megformálásban. Általános elvként azonban leszögezhetjük, hogy ezek a szabályok a szöveg megbízhatóságát, könnyebb olvashatóságát, áttekinthetőségét szolgálják, így joggal várható el mindenkitől, hogy következetesen alkalmazza őket már az egyetemi tanulmányai során is.

 

1. Minden írásnak szerzője és címe van. A cím a munka azonosítását szolgálja, ezért olyan címet kell adni, ami nagyjából fedi a munka tartalmát. Gyakran előforduló, bár sokak által kritizált megoldás, hogy valaki frappáns idézetet vagy valamilyen általános formulát ad meg címnek, amit egy pontosabb, szárazabb alcím egészít ki, magyaráz meg. Például Politológus Péter: Politikai diskurzusok Perecesen. Két párt és egy független jelölt küzdelme a 2006. évi helyhatósági választáson. A szerző nevét és címét a munka elején kell feltűntetni külön lapon vagy az első oldal tetején. A szerző nevét a szerző által írt szöveg végére is lehet írni, azaz ilyenkor a név megelőzi az esetleges végjegyzetet és az irodalmat. A szerzőről, nevén túl, egyéb adat (foglalkozás, munkahely, egyetem, szak, évfolyam, stb.) is megadható.

 

2. A szöveg érthetősége és áttekinthetősége jelentősen növelhető különféle tagolási eljárások alkalmazásával: fejezetekre, alfejezetekre bontással, megfelelően felépített bekezdésekkel. A szövegalkotást pedig meg lehet könnyíteni előzetesen elkészített vázlattal és ennek következetes (bár rugalmas) megvalósításával. Az utóbbi nem tartozik témánkhoz, annál inkább a bekezdések és a fejezetek kialakítása, megformálása.

a) A bekezdés – mint neve is mutatja – egy jól látható szövegtördelési eljárás, amely a szöveg egy adott részletét elválasztja a többitől, s amelynek kezdetét behúzás, végét sortörés jelöli ki, egyúttal azonban egy tartalmi egység is, amely igyekszik a szövegnek a mondatnál hosszabb összefüggő tematikus egységeit elkülöníteni egymástól. Praktikus szabályként azt mondhatjuk, hogy egyfelől egy gondolati egység egy bekezdésbe való, másfelől az olyan bekezdés, amely megközelíti vagy meghaladja az egyoldalnyi terjedelmet, valójában nem is bekezdés. Amennyiben egy szövegben ez a tagolási elv nem működik, ott nem csupán jól felépített bekezdésről, de jól megalkotott szövegről sem beszélhetünk. Természetesen a bekezdések, a bennük foglalt gondolati egység miatt, nem egyforma terjedelműek, akár még egy mondat is lehet egy bekezdés. Az eltérő terjedelmű bekezdések adják meg egyébként az írás ritmusát, amely tudományos munkákban is jól segíti a gondolatok kifejtését és megértését.

b) A dolgozatok tovább tagolhatók fejezetekre, alfejezetekre (a szöveg hosszától, műfajtól, témától függően akár több szintű tagolás is elképzelhető), amelyeket az adott egység tartalmát jól kifejező címmel, bizonyos esetben számmal láthatunk el. A tagolás egyik, a szöveg struktúráját különösen feltűnően jelző, éppen ezért nehezen kezelhető formája, a különféle szintek decimális jelölése. Ennek használatát nem javasoljuk. A fejezetekre bontással kapcsolatban egy praktikus szabályt ajánlhatunk: egyfelől törekedni kell a minél áttekinthetőbb, tagoltabb szövegszerkesztésre, másfelől érdemes kerülni a túlzottan részletező megoldásokat. Ennek jelzésére lehet használni az olyan megnevezéseket mint például: Első stb. rész (majd a belső cím), ezen belül 1. stb. fejezet (a megfelelő címekkel). Vagy a római és az arab számok, az ABC kis és nagy betűinek felhasználásával készülő tagolásokat. Esetleg egyszerűen tipográfiai elkülönítéseket.

 

3. A tudományos igényű írás egyik legfontosabb elve (ami egyben tudományetikai követelmény is), hogy a dolgozat készítőjének és az általa felhasznált szerzőknek a gondolatait és mondatait az írásban világosan, azaz látható módon el kell különíteni. Ez a követelmény a kezdők számára nehézséget okoz, de mindenképpen be kell tartani, mert ellenkező esetben a szerző megtéveszti az olvasót, és plágiumot követ el. A kezdők gyakran érzik úgy, hogy nincs saját mondandójuk az írás tárgyában, pusztán csak mások gondolatait ismétlik meg. Ez természetes, de egyrészt már az is teljesítmény, ha valaki okosan áttekinti mások okos gondolatait, másrészt ilyenkor sem szabad úgy eljárni, hogy az írás „plágiumszerű” legyen, azaz nem szabad (sem félreérthetően, sem félreérthetetlenül) mások meglátását, gondolatmenetét, érvelésmódját, mondatfűzését, különösképpen pedig az illető írásának egy-egy részletét sajátként feltüntetni, azaz egyszerűen átmásolni.

 

4. Egy írás eredetisége a dolgozat készítőjének saját önálló, általa végiggondolt gondolatait és megfogalmazott mondatait jelenti. Vagyis az önállóságnak ebben az értelemben tág tere van, és különböző módjai lehetségesek. Például:

- az olvasott anyag csoportosítása és elrendezése, önálló szerkezetbe rendezése,

- az idézetekhez fűzött kommentár, bármilyen észrevétel és megjegyzés,

- az idézett gondolatok összevetése egymással, az idézet szerzőjének más helyen kifejtett gondolataival, a dolgozat írójának saját tapasztalataival és a „valósággal” stb. Közöttük hasonlóságok, különbözőségek, ellentmondások megállapítása, következtetések levonása stb. stb.

 

5. Egy dolgozatban más szerzők gondolatait két féle módon lehet felhasználni: tartalmát vagy lényegét építjük be saját munkánkba, illetve szó szerint is „beidézzük”.

a./ Amikor tartalmilag idézünk valakit, akkor a saját szavainkkal foglaljuk össze, tekintjük át vagy jelezzük az illető által valahol leírt gondolatokat. Nem szabad elfelejteni, ez is idézet. Ilyenkor többnyire a fő szövegben jelezzük az eredeti forrást. Például XY szerint/azt írja/mondja stb., majd a tartalmi idézés befejezése után pontosan meg kell adni azt a helyet, ahol az illető ezeket a gondolatait kifejtette. Az idézés ezen módja esetén elég könnyen „összefolynak” a dolgozat készítőjének és az idézett szerzőknek a gondolatai, ám ezt a félreérthető írásmódot mindig kerülni kell. S lehetőség szerint törekedni az eredeti gondolat ismertetésének, összefoglalásának, illetve az adott gondolat értékelésének elválasztására is.

b) Szó szerinti idézet esetén egyrészt kötelező szöveghűen leírni az eredeti mondato/ka/t, másrészt kötelező az idézőjel használata, még akkor is, ha csak egy félmondatot vagy egy jellegzetes kifejezést használunk fel valaki mástól. Az idézőjel bezárása után természetesen világosan meg kell adni az idézet pontos helyét, mégpedig jelezve az oldalszámot is, ahol az idézett szöveg megtalálható. Idevágó fontos tudományetikai szabály, hogy az idézetnek meg kell őriznie az eredeti szövegösszefüggésben érvényes jelentést, ugyanis tisztességtelen, bár igen könnyű eljárás az idézett mondatokat megcsonkítva, az eredeti tartalmuktól idegen vagy velük egyenesen ellentétes értelemben felhasználni. Például egyáltalán nem mindegy, hogy egy ismert közmondást így idézünk: „nem mind arany, ami fénylik” avagy így: „mind arany, ami fénylik”. (Zárójelben idekívánkozik egy megjegyzés: a közélet egymással vitában álló szereplői feltűnően gyakran vétenek ezen szabály ellen.)

c) Az internet korában technikailag nagyon könnyűvé vált bizonyos szövegek felkutatása, hosszabb részeik beépítése a saját szövegbe, s ez érthető módon megnövelte a plagizálásra való hajlandóságot. Sajnálatosan sok dolgozat készül újabban a „Ctrl+C, Ctrl+V” használatával, holott az ilyen implantátum már a stílusjegyek és a gondolatfűzés alapján is könnyen felismerhetően, ráadásul ma már számos plágiumfelismerő szoftver hatékonyan képes a rafináltabb csalások azonosítására is. Ne feledjük, az interneten fellelhető források, szakirodalmak is szerzői jogvédelmet élveznek, s a jogi szempontokon kívül a tudományetikai szabályok is vonatkoznak rájuk! Ezzel kapcsolatban két közkeletű tévedést kell eloszlatni: egyrészt, sokak szerint az internetes szövegek nem megbízhatóak, hivatkozni rájuk tilos (különösen gyakran emlegetik ezt a Wikipédiával kapcsolatban!). Ezt a tiltó szabályt nem egy külföldi, főleg angol nyelvű egyetemen is alkalmazzák, holott az ilyen hivatkozások védelmében felhozhatjuk, hogy a dolgozat szerzője hivatkozásával arról tesz tanúbizonyságot, hogy képes differenciáltan kezelni a világról szóló információit (saját/mástól kapott). A másik tévedés szerint nem baj, ha az ember használ ilyen forrásokat, de jobban teszi, ha nem hivatkozik rájuk. Ennek az érvelésnek a fő hibája, hogy megfosztja a dolgozatot tudományos igényességtől. Hiszen az írásbeli egyetemi szakmunkák fő célja elsősorban nem tudományosan teljesen eredeti gondolatok megfogalmazása, hanem a tudományos apparátus használatának elsajátítása, amelyek birtokában a hallgató képessé válik tudományosan megítélhető állítások megfogalmazására.

 

6. Az adatolás és a hivatkozás irodalma a dolgozat szerves része. Ez általában a dolgozat végén szerepel, lehetséges azonban folyamatosan is megadni, mégpedig a láb- vagy végjegyzetekben, ilyenkor újbóli előfordulás esetén rövidítéssel utalhatunk a már korábban pontosan és részletesen megadott szakirodalomra. (Például XY, idézett mű) A következőkben ennek egy konvencionális formáját ismertetjük.

 

7. Az írás végén megadjuk a felhasznált munkák/idézett munkák jegyzékét. „Idézett/Hivatkozott munkák/művek” címet akkor adunk a jegyzéknek, amikor csak azokat a munkákat soroljuk fel, amelyekből (tartalmi vagy szó szerinti) idézet szerepel a dolgozatban. Ebben az esetben természetesen minden címre a szövegben valamilyen utalásnak kell szerepelni. „Felhasznált irodalom/Irodalomjegyzék” címet akkor kap a jegyzék, ha az idézett munkákon kívül azokat is felsoroljuk, amelyeket a témához kapcsolódva elolvastunk és megismertünk, és fontosnak tartjuk őket, mert befolyásolták a dolgozat szemléletét, vagy az olvasó további támpontokat meríthet belőlük.

 

8. A jegyzékbe felvett munkák a következő adatokat tartalmazzák a jelzett formában:

Minden esetben: a szerző(k) neve, a mű címe (ha van, alcíme is) és fordítás esetén a fordító neve.

Könyv esetén: a szerző és a cím után a megjelenés éve és helye, a kiadó neve.

Kiss István (1999): Politológia. Miskolc: Rubin Kiadó.

Könyvrészlet esetén: a szerző neve és címe után annak a könyvnek a pontos adatai oldalszámmal együtt (tól–ig), ahol a könyvrészlet vagy a tanulmány megjelent.

Nagy József (1998): A politológia jelene. Kovács Péter szerk.: Politológiai tanulmányok. 311–332. Budapest: Sztár Kiadó.

Folyóiratban megjelent tanulmány esetén: a szerző és a cím után a folyóirat neve, a megjelenés éve, esetleg évfolyama, száma és oldalszáma (tól–ig).

Magas Pál (1999): A parlamenti beszédek jelentéstana, Magyar Politikatudományi Szemle, V. évf. 4. 112–131.

 

Ha valaki internetről használ anyagot, akkor lelőhelyként a web címet kell megadni a letöltés dátumával együtt: www…

 

Külön felhívom a figyelmet arra, hogy ha valaki olyan eredetileg nem magyar nyelvű munkából idéz, amelynek van magyar fordítása, akkor kötelező a magyar nyelvű kiadásra hivatkozni, és kötelező a fordító nevét is megadni.

 

9. Ha a dolgozatban szövegelemzést (is) végzünk (például politikusi beszédeket, interjúkat, pártprogramokat, politikai vitákat vizsgálunk), akkor a felhasznált/idézett irodalom mellett, és nem azokba beleépítve, a dolgozat végén az elemzésbe bevont anyagokat külön jegyzékben kell felsorolni. A jegyzék címe „Források/Forrásmunkák/Forrásmunkák jegyzéke”. A Forrásmunkák adatait ugyanolyan pontosan meg kell adni, mint az irodalomjegyzék adatait. Például: Alacsony Péter: (1998): Győztünk! Mi vagyunk a legnagyobbak! Interjú. Készítette: Riporter Richárd. Nemzeti Magyarország, Április 1: 3. old. Ez a szétválasztás azért tanácsos, mert a két anyagnak nem azonos a státusa: az irodalomjegyzék a felhasznált szakirodalom listája, a forrásmunkák jegyzéke pedig az elemzés nyersanyagát képező, a vizsgálat tárgyává tett empíriát tartalmazza. A szétválasztás abban az esetben válhat problematikussá, ha valaki elsősorban tudománytörténeti elemzést végez, ilyenkor a besorolás oly mértékben megnehezedhet, hogy el lehet tekinteni tőle.

 

10. Az Irodalomjegyzék/Idézett munkák/Forrásmunkák címeinek felsorolása szerzők szerint, betűrendben történik. Célszerű ezért, ha a szerzőnek mindig az elő/vezeték nevét írjuk előre, még ha eredetileg nem is így volt, ilyenkor vesszőt teszünk a név két eleme közé (Például: Edelman, Murray). A megjelenés évszámát azért hasznos a szerző neve után (zárójelben) feltüntetni, mert ez megkönnyíti a hivatkozást. Indokolt lehet feltűntetni, amennyiben szükséges, a könyv eredeti megjelenési évszámát is, amit [szögletes] zárójelben adjunk meg. Ha egy szerzőnek egy évből több munkája is szerepel a jegyzékben, akkor ezeket az abc betűivel különböztetjük meg egymástól. Például Nagy József (1999a) stb. Nagy József (1999b) stb.

 

11. Az idézetek helyét két féle módon jelölhetjük:

a./ Lábjegyzetek vagy végjegyzetek formájában. Ilyen esetben a szövegben folyamatos számozással indexáljuk az idézeteket, majd a lap alján vagy az írás végén az indexeket megismételve megadjuk az idézetek pontos helyét. Ha a dolgozat írója láb- vagy végjegyzeteket használ, akkor az idézetek helyének megadásán túl arra is módja van, hogy az indexek alatt olyan megjegyzéseket tegyen, melyeket fontosnak tart, de nem akarja vele a főszöveget terhelni.

b./ Zárójeles utalás formájában a főszövegben. Manapság ez a gyakoribb a forma. Ilyenkor a (tartalmi és a szószerinti) idézet befejezésekor (ritkábban az elkezdésekor) kerek zárójelben megadjuk az idézet helyét. Például (Nagy József 1999a: 11). A név és az évszám a dolgozat végi jegyzékben szereplő adatokra utal, a kettős pont utáni adat pedig az idézet oldalszámát, vagy az oldalszámokat (tól–ig) jelöli.

 

12. Minden hivatkozásnak, bárhogyan is formalizálják, a következő alapelveket kell követni:

a./ Egy írásművön belül a hivatkozásnak egységesnek, következetesnek és teljesnek kell lennie. Azaz nem elfogadható a formák keverése, a pontatlanság és a kihagyás.

b./ A hivatkozásnak az kell prezentálni, hogy a szerző az írás elkészítése során mely szerzők mely műveit használta fel, és ezek használata korrekt volt.

c./ Általában is, az olvasót a lehető legpontosabban kell tájékozatni a dolgozat szellemi környezetéről, az idézett és felhasznált munkák lelőhelyéről. Azaz, mások gondolatainak és szövegeinek felhasználását elvileg ellenőrizhetővé kell tenni.

 

12. A dolgozat készítésekor gondot okoz az elkészítendő, vagy elkészített munka terjedelmének a megadása, különösen a számítógépes szövegszerkesztők korában, amikor könnyedén lehet a formátumot változtatni, és az úgynevezett „oldal” igen tág határok közötti szövegmennyiséget jelöl, vagyis önmagában majdnem semmilyen mennyiséget nem jelöl. Az írásos munkák mennyisége természetesen mérhető, ennek ma is használatos mértékegységei a korábbi, „írógépes” időszakban alakultak ki. Alapegysége az úgynevezett „n”, mai nevén „karakter”, amely nem betűt, hanem betűhelyet (azaz betűt és szóközt is) jelöl. (Érdekességként említsük meg, hogy angol nyelvű területeken viszont leggyakrabban a szavak számával jellemzik a szövegek terjedelmét. Ez annyiban félrevezető számunkra, hogy a különféle nyelveken az átlagos szóhossz eltérő, így egy adott szöveg szószámmal megadott terjedelme nagyon más lehet például angolul, németül vagy magyarul.) További mértékegység a „fleck” vagy oldal, amely 30 X 60 „n”-es („karakteres”) sorból, vagyis 1.800 „n”-ből áll. (Ez nagyjából megfelelt annak a mennyiségnek, ami egy géppapírnyi oldalra ráfért, amikor az írógépen kettes, tehát a legnagyobb sortávolsággal gépeltek). A harmadik mértékegység a „szerzői ív”, ami 40.000 „n”, illetve „karakter”, vagyis nagyjából 22 oldal. (Legtöbb tanulmány egy szerzői ív terjedelmű.) Az „n” vagy karakter tehát az írásos munkák mennyiségének az alapja, és ezt a számítógépes szövegszerkesztők is meg szokták adni: az „Eszközök” menüpontba közlik a dokumentumban leütött karakterek, szavak és bekezdések számát. Ezért aztán manapság többnyire így szól a terjedelmi kívánalom: a szakdolgozat legyen ennyi és ennyi karakter.

 

13. Az itt felsorolt formai és „adatolási” módok ugyan nem tartalmi követelmények, de nem is mellőzhető üres formák. Ezek már a legszerényebb igénnyel készülő tudományos jellegű munkákkal szemben is minimumkövetelmények, melyek a megítélhetőség alapját képezik. Magyarán: ezek hiányában, vagy durva megsértésük estén egy írásos munka (beszámoló, évfolyam dolgozat, szakdolgozat, TDK dolgozat stb.) nem fogadható el. Mindez nem a tartalomra, hanem az „anyagkezelés” módjára vonatkozó általános gyakorlat és igény ugyan, de akkor is minimumkövetelményekről van szó, ezért a fentieknek megfelelően kell elkészíteni az egyetemi írásos munkákat.

 

Miskolc 2008 január